Néhány másodpercig senki sem mozdult.
Még a léggömbök to mintha abbahagyták volna a remegést a hideg hegyi levegőben.
A kamerán láttam, ahogy Martha olyan erősen szorítja túlméretezett táskája pántját, hogy kifehéredtek a bütykei. Wesley mellette állt a telefonjával a kezében, a hangom még mindig a hangszóróból halatszott. Úgy nézett ki, mint aki belépett egy szobába, és ott találta a saját árnyékát, amint egy késsel várakozik rá.
Az egyik nagynénje, Tía Rosa szólalt meg először.
– Wesley – mondta lassan –, miről beszél?
